Órákig nem tértem magamhoz. Az ágyba dőlve, amikor behunytam a szemem, csak azt a képet láttam magam előtt…. Ahogy Geréb ül a vörösingesek között. Ahogy elárul minket.
Akkor azt éreztem: ennél rosszabb már valóban nem történhet. Eddig csak történelemórán hallottam az árulásról, és igazán nem így képzeltem. Eszembe sem jutott, hogy ez ennyire erősen szomorú érzés….
Reggelre mégis tudomásul vettem, hogy Geréb átállt harcolni a másik csapat katonái közé. Elfogadtam, és eltökéltem, hogy ezek után tényleg testemmel-lelkemmel védem a Grundot. Erre mit hallok ma? Épp lefizeti a Janót, szivarért eladja az utolsó becsületét is, hogy még csak csatába se kelljen vonulnia. Senki oldalán.
Abban a pillanatban annyira, de annyira elkeseredtem, hogy képtelen voltam mással törődni. Igazán nem foglalkoztatott a gitt, a Kolnay, meg az eskütétel… de ha tudnák a többiek, hogy miért is rohantam el! Talán nem vették volna el a maradék méltóságomat is …
Mégsem beszélhetek: ígéretet tettem Bokának, és amíg a Kapitány úr nem közli a seregével a hadiállapotot, addig a közlegénynek is hallgatnia kell.
De akkor is kisbetűvel? A nevemet így: nemecsek ernő? Hát van ennél nagyobb büntetés?
Árulóvá tettek. Kisbetűs, gyáva árulóvá. Miközben éppen a közös hazát, a Grundot próbáltam megvédeni…
"Nincs több időm, nincs több esély.
Folytatni kell, mielőtt végleg elveszíteném....
De még él a remény, minden mozdulatban,
Él a remény, mindig, mindig más alakban,
Él a remény, hiszek benned és magamban.
Minden gondolatban él a remény. "
(P.U.F)
