Az utóbbi időben annyit töprengtem a háborún: a vörösingesek szándékaiból ítélve tudtam, hogy hamarosan valódi haditervre lesz szükség. A Grund a mi helyünk, nem hagyhatjuk elveszni – gondoltam. Most már tudom, valóban igazi háború áll előttünk. Mi lenne más? Hiszen itt már nemcsak hadvezérek, közlegények és harcoló csapatok kapnak helyet, hanem árulók is… Ahol árulás van, az már a valóság maga.
Gyanús volt pár napja a viselkedése, a hirtelen eltűnései, ahogy Áts Ferit védte…De azt gondoltam,sérelmezi, hogy nem ő lett az elnök, és egyszerűen megunta az egészet, nincs kedve játszani tovább… Tévedtem. Geréb kiadta a titkainkat az ellenfélnek. Nem lehet Pál utcai többé.
A kis Nemecsek tekintetét nem felejtem. Ahogy felém fordult, és azt kérdezte: Látod? Bolondozva jött a Füvészkertbe, nem vette komolyan, mekkora a veszély, aztán tessék. Egy szempillantás és majd megszakadt a szíve.
Csak tudnám, mit tegyek. A többiek számára nem derülhet ki, mi történt. A csatával kell törődniük most, nem az árulókkal. De kérdezgetni fognak Geréb után, meg a Füvészkertben történtek után… Még jó, hogy Csónakos nem látta! Kifütyülné a világból a Dezsőt az bizonyos… Ernő meg tudja tartani a száját. Fogja is a kis beteg. Hogy kétszer is megfürdött egy este alatt! Jobban kellett volna figyelni rá, de minden olyan gyorsan esett meg…
A történteken már nem változtathatok. A tervet teljesítettük, a cédulát otthagytuk: hadat üzentünk a vörösingeseknek. Most előre kell néznem, és győzelemre vezetni a Pál utcai fiúkat a háborúban. Nagy csata lesz, de nem hagyjuk magunkat. Még ha el is árultak minket. A Grund a miénk marad!
