„Furcsa győzelem bénán és betegen,
A háborúnak vége, azt hiszem….”
(P.U.F.)
Hallottam a fülemben a zúgást, muszáj volt elindulnom…Mintha Csele azt kiabálta volna, „Nemecsek, te nekünk nem köllesz, mert beteg vagy…” Ezt mondta a hang egyfolytában…A zúgás nem maradt abba: Boka is felelősségre vont, hogy nem harcolok. El kellett szöknöm otthonról. Először elestem, ahogy kiugrottam az ágyból, de erőt vettem magamon, és mentem tovább… Futottam, rohantam a GRUND felé, az édes GRUND felé…
Az utcák összemosódtak: a házak imbolyogtak a szemem előtt, a föld akár a víz – úgy hullámzott alattam. Messziről figyelmes lettem a csatakiáltásokra, rohantam hát tovább. Akkor belém hasított az érzés: bajban vannak a Pál utcaiak. Valahogy eltűnt a gyöngeségem. Hirtelen rengeteg erő szállt belém: mintha a végtagjaim megteltek volna vérrel. Szinte berobbantam a Grund ajtaján…. És amit láttam…!
El is felejtettem, milyen nagy Áts Feri. Mennyire erős. Meg kellett akadályoznom, hogy kinyissa a kunyhót, meg kellett mentenem a játszóhelyünket….
A GRUND most örökre a miénk!
Geréb pedig visszatért közénk – nem hazudtam hát az apjának. Már nem áruló. És Boka…Boka János büszke volt rám… „Ezennel kinevezem Nemecsek Ernőt kapitánnyá” – így harsogta. Körülöttem kiabáltak: Éljen Nemecsek! Kirázott a hideg is belé…
Újra együtt leszünk mi, Pál utcaiak a Grundon…Csak ne lenne ilyen hideg és meleg egyszerre….ne fájna így a beszéd, ne jönne ez a sok-sok furcsa kép…. Kalapok szállnak felfele a levegőbe. Az ajtóban meg ott lebeg a gitt.. Mi ez? Boka mosolyog…. Éljen Nemecsek – ezt kiabálják megint.
Nem kell ez, nem kell ezt harsognotok, inkább kiáltsuk megint együtt, hogy
éljen, éljen…..éljen a GRUND!
