Nem olyan egyszerű elmagyarázni, miért csinálom….
A Grund maga a szabadság, a legjobb hely a világon. Dicsőség ide tartozni, de talán még felemelőbb érzés lehet győztessé válni. Na meg vezérré. Boka mindannyiunknál komolyabb, felnőttebb és okosabb. Egyelőre lefölözhetetlen. A kis Nemecsek csak úgy ragyog, amikor a kapitány, az elnök beszédet intéz hozzánk. Szegény, naiv Ernő… Nehéz elképzelni őt egy győztes csata harcosaként . A Csónakosnak csak a füttyön jár az esze, a Barabás meg a Kolnay mindig veszekednek, a Weisz meg a Csele pedig egész álló nap csak a gittet rágná. Hát hogy lehetne ebből győztes hadsereg?
Döntenem kellett. Áts Feri is komolynak tűnt, a vörösingesek pedig elszántnak és harciasnak. Megértettem: ha átállok, velük nyerünk − a Grund, a szabadság így ezután is az enyém marad. Az meg, hogy kivel játszom majd ott tovább? Végülis mindegy lehet. Azt hiszem…
Áts Feri akciója után biztos lehetek abban, hogy kemény és bátor fiú mellé szegődtem: a vörösingesek háláját, amiért segítettem nekik, pedig felhasználhatom majd, ha itt az idő. Talán egyszer vezér leszek a Grundon.
Most Boka győzött. Tizenegy papíros hárommal szemben az elnökválasztáson: büszkeség, hogy mellette csak az én nevem hangzott el, de édeskevés ahhoz, hogy elérhessem a céljaim.
Nem teszek semmi rosszat. Csak játszom. A Grundért harcolok: a farakásokkal teli, szivarfüstös Grundért, hogy a legjobb kezekben legyen.
Értitek már? Ezért kellett döntenem. És megtettem.
Az lettem, amiből minden háborúban legalább egy született.
Geréb Dezső, a ravasz. Az áruló.
