"Vissza a játszótérre!
Vissza minden elejére!
Ahol az élet elkezdődött,
És a világ körénk teremtődött.
Terek és emberek,
Percek, évezredek.
Játék volt minden,
És örökké tart én azt hittem."
/Grund/
Gyönge volt már, félrebeszélt, zavaros képeket látott, de még mindig a Grundra akart menni. Az utolsó percekben is a csatáról mesélt. Becsülete volt a legtöbb, az az ostoba gittegylet pedig éppen azt akarta elvenni tőle. Ha pár perccel tovább van eszméleténél, megszoríthatta volna a díszokiratot: láthatta volna a nevét csupa nagybetűvel. Ő − NEMECSEK ERNŐ. Közlegényből hadsegéd, hadsegédből kapitány. A Grund megmentője.
Bár vissza lehetne forgatni az időt… Amikor még az einstand jelentette a legnagyobb gondot, vagy az ellopott zászló…vagy a közelgő háború. Megosztanám én a játszóhelyünket a vörösingesekkel szó nélkül, ha az visszahozná Ernőt. Bár ő maga ezt úgysem hagyná. A Grund a Pál utcaiaké – ezt kiabálná, s beszökne még ezerszer a Füvészkertbe, megfürödne százszor, ha azt kívánná a haza védelme.
Ha tudná most, mi történik… Szegény nem érhette meg, hogy a gittegylet bocsánatkérő küldöttségét fogadhassa, de legalább nem érte meg azt sem, hogy elveszik tőle a hazáját, amiért meghalt. Ház épül a helyén. Nagy, háromemeletes. Oda a grund.
A háború befejeztével egyszerre túl sok minden véget ért…Nem lesz többé játék.
Isten veled drága jó Grund!
Isten veled gondtalan gyerekkor!
Isten veled, Nemecsek!
